Na, kicsit felélesztendő a topicot, az egyetlen helyi DE játékos révén én fogok ide írni. A Mathammert viszont meghagynám Bm-nek...
Ide inkább kis sztorik jönnek majd, magyarra fordítva (általam persze), hogy mindenki megismerhesse kedves hegyesfülű, sötétlelkű barátaim mentalitását. Ezt már régen megcsináltam, csak mindig elfelejtem feltenni....

Tehát, íme:
A vészharang zúgása messze hallatszott a mocskos parti város háztetői felett. Ahogy Alandriakh a közeli dombtető fái közül figyelt, füst és lángok fonták körbe az emberek viskóit. Naivan elképzelte a rémült kiáltásokat, az ügyetlen emberek vad tekintetét, ahogy pánikban rohangáltak; a kínzott kiáltásaikat ahogy Meurlith Martalócai levágták vagy horgos hálóba fogták őket.
Egy vágyakozó sóhajjal a Sötét Elf visszatért a Kaszás nyílágyúkhoz, amiket a kelet felől érkező útra nézve állítottak fel egy kisebb facsoport árnyékában. Az út vonalát követve a szárazföld irányába Alandriakh éppen láthatta a partszakasz e részét védelmező kastély törpe tornyait. Tudta, hogy amit ők csinálnak az fontos, de sértette a büszkeségét, hogy ilyen messze volt az igazi harctól.
„Imádkozzunk Khaine-hez, hogy láthassunk vért a nap során.” mondta és válaszképpen csak kegyetlen mosolyokat kapott a másik két Kaszás kezelőitől. Nem tartott sokáig míg éles fülei meghallották a lószerszám csilingelését és a paták puffanását a sáros úton. Figyelmeztetőleg sziszegett társainak és egy fa mellé lépett, hogy jobban megfigyelhesse a lovasok közeledtét. Hamar a látóterébe kerültek egy a domb aljában futó kanyarból: húsz lovag ügetett az országúton, páncéljuk fájdalmasan unalmas, zászlajuk ernyedten lógott a rúdról. ’Szánalmas’, gondolta Alandriakh.
A Sötét Elfek, mielőtt a hadigépeiket rájuk irányították volna, addig vártak, amíg a lovagok már majdnem elhaladtak előttük. Alandriakh kezével kiadta a tűzparancsot és a levegő megtelt sziszegő nyílakkal. A férfiak ordítása és lovaik nyerítése üdvözölte a lövéseket, amik az első sortűzzel elkaszáltak féltucatnyi lovagot. A túlélők összezavarodtak a meglepetésszerű támadástól, lovaik felágaskodtak, lovasaik egymásnak ordítoztak a kavalkádban. A következő sortüzek gyorsan elhallgattatták őket és rövidesen az utat páncélozott tetemek és hátasaik véres maradványai tarkították.
Alandriakh látta, ahogy néhány lovag súlyos sebeik ellenére a felállással küszködött, míg többek társaik testei között kerestek kétségbeesetten fedezéket. Az Elf előhúzott egy görbe tőrt az övéből és elindult lefelé a dombon. Khaine mégiscsak rámosolygott.
_________________
"And then one day -- I believe it was a Tuesday -- I discovered that there was more to life than food. (Sex? Of course not. I will not reach that stage until after my next estivation; your piddly little planet will long be cold by then). It was that Tuesday that my Uncle Hastur slithered down to my part of the swamp with his jaws fused."